~1~ Támadás

[Hallgassátok ezt a számot, miközben olvastok]

Seena szemszöge

-Nana perceken belül hazaér és indulhatunk.-álltam fel a kanapéról.
-Nemsokára el kell mondanunk neki. - hozta fel már sokadjára ezt a témát NiChan. Sóhajtottam.
- Nézd. Igazad van. De, úgy hiszem bölcs döntés lenne megvárni vele a születésnapját. Nem gondolod?-néztem kérdőn rá.
-Meglehet. De tovább nem halogathatjuk.-nézett közben ki az ablakon.- Már sokkal előbb el kellett volna neki mondanunk.-majd egy nagy sóhaj hagyta el a száját.
-Tudod, hogy csak meg akartam őt kímélni.-közben ránéztem a polcon díszelgő képre, ami Nanát ábrázolta.
-Én tudom. De ezek után még nehezebb lesz. És valld be Seena, te is félsz neki elmondani.- közben a párás ablakra rajzolt mutatóujjával.
-Ehh..-vakartam meg tarkómat.- Túl jól ismersz.
-De miért?
-Hm?
-Miért félsz?-fordult közben felém.
-Aiish..Attól tartok csupán, hogyha megtudja az igazat, előfordulhat, hogy megharagszik ránk amiért eddig titkolóztunk.-szavaim hangzása alatt tisztán ki lehetett venni, hogy eleredt az eső.
NiChan csak bólintott.
-Nézd!-mutatott az ablak irányába.- Már jön is. Épp időben.
Mosolyra húzódott a szám. Olyan ártatlan még. Az igazság az, hogy ha tehetném soha nem mondanám el neki, hogy ki is ő valójában. Nem akarom belerángatni ebbe a még bűnösebb világba.
-Megjöttem!-belépett a nappaliba, majd ledobta táskáját a kanapéra. Ez az utolsó éve a suliban.
-Szia.-köszöntünk egyszerre.
-Végre, hogy hazaértél.-nézett rá morcosan NiChan. Nana erre csak a vállát húzogatta.
Most már nyugodtan indulhatunk, hiszen itt biztonságban van.
-Mi elmentünk dolgozni. Az ajtót és az ablakokat is jól zárd be! Semmi esetre se nyisd ki! Megértetted?
-Oké anya!-forgatta meg szemeit.
-Ne pimaszkodj! Ez nem játék..-halkultam el a mondat végén.
-Jó-jó tudom. Minden este elmondod. Tudok már vigyázni magamra.-emelte fel hangszínét. Ó drága Nanám ha tudnád mi folyik itt, nem vennéd fél vállról a dolgokat.
Sóhajtottam.
-Tényleg vigyázz magadra.-tettem kezemet vállára, de ő csak lerázta onnan.
-Mondtam már, hogy..
-Oké, elég lesz.- csitította el NiChan.-Nekünk tényleg indulnunk kell. Így is késésben vagyunk. Kaját találsz a hűtőben.-majd kézfejünkkel intettünk egyet és az ajtó felé vettük az irányt.
Nana úgy tudta, hogy egy bárban dolgozunk, mint felszolgálók. Ez persze nem igaz. De más alibink nincs, hogy leplezhessük az éjszakai vadászatokat. A pénz miatt nem kellet aggódnunk. Bőven volt abból amit szüleink ránk hagytak. Évek óta már, hogy nincsenek. Néha mérhetetlenül hiányoznak. És nem csak nekem NiChannak és talán még Nanának is. Akkoriban szinte az egész vadásznemzedéket kiirtották. Úgy tartják, hogy mára már velünk együtt 10 vadász élhet szerte a világban. 
-Maszkot fel NiChan.. - mutattam a kezében lévő pamutdarabra.- Nem lenne okos dolog, ha bárki is felismerne.- Ő nem szólt semmit, csak bólintott. Kezünkbe vettük fegyvereinket és begázoltunk az erdő sűrű, sötét mélyébe.
Egész este nem futottunk össze farkassal. Ha jobban belegondolok az utóbbi pár hétben nem láttunk egyet sem. Pedig tisztán érzem, hogy itt vannak valahol.

Kris szemszöge

Újabb vadászokat találtunk. Ketten vannak. Hamarabb kell cselekednünk, mint ők. Már egy hete figyeljük a házukat. Mint ma is Sehunnal és D.O-val egyetemben. Az utóbbi egy hétben minden este megjelenik egy lány. Biztosan valamelyik vadász barátnője. Nem kellett sokat várni, ismét feltűnt a láthatáron és bement a házba. Pár percre rá, a két csávó kilépett az ajtón. Kapucni volt rajtuk, az arcuk előtt pedig fekete maszk. Biztos újra vadászni indulnak. A lehető legjobban lapítottunk.
-Holnap este. –néztem a fiúkra. Értették mire célzok. Nem várhatunk tovább. Ha így folytatják, megtalálnak minket. -Elkapjuk őket.

Nana szemszöge

Valamikor késő éjszaka megébredtem. Szörnyű rémálmom volt. A szívem még mindig hevesen dobogott, és kapkodva vettem a levegőt. Mostanában egyre többször álmodok rosszat. A furcsa az, hogy mindig ugyanazt. 

Én az erdő közepén, egy tisztáson állok. A ruhám csupa vér. A lábaim előtt a szüleim holtteste hever, megcsonkítva. Apámnak a két lába, míg anyámnak a karjai hiányoznak. Én zokogva esem térdre és próbálom felébreszteni őket. Persze sikertelenül. Arcomat tenyerembe temetem és keservesen sírok. Majd hirtelen furcsa zajokat hallok a hátam mögül. Ijedtemben megfordulok, és 12 vörösen izzó szempárral találom szembe magam, amik hatalmas farkasokhoz tartoznak. Én kővé dermedek. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Fussak? Miért? Hiszen úgy is elkapnának. Úgy döntök, hogy mozdulatlan maradok. Legbelül nagyon félek. Majd a 12 farkas közül a legnagyobb tesz egy lépést felém és kivillantja hófehér, éles agyarait. Akaratlanul is elkiáltom magam, mire az összes állat felvonyít. Az előbbi újabb lépést tesz felém, s már olyannyira közel van, hogy leheletét bőrömön érzem. Megfagy bennem a vér. Majd a többi, a példáját követve, egyre közelebb jön hozzám. Bekerítenek. Most már el sem futhatok. Pár másodpercig halálos csend következik, majd mind a 12-en rám ugranak, de mielőtt meghalnék felébredek. 

Ezt álmodom már több, mint 1 hete. Fogalmam sincs, hogy mit akar ez jelenteni. A légzésem még mindig nem állt helyre. Felkeltem az ágyból, belebújtam papucsomba, majd a konyha felé vettem az irányt. Muszáj innom, mert úgy érzem megfulladok. Sikeresen elcsoszogtam a mosogatóig. Leemeltem egy poharat a polcról, majd megtöltöttem vízzel. Belekortyoltam. Miközben ittam fényszórók világították meg az egész házat. Szuper. Hazaértek NiChanék. Ideje visszafeküdnöm. Letettem a poharat, majd felslisszoltam szobámba. Bebújtam a puha takaró alá. Oldalra fordultam, és próbáltam szép dolgokra gondolni, nem pedig a folyton visszatérő rémálmomra. Nagy nehezen, de elnehezültek pilláim, s én újra elaludtam. 

Másnap délután.
Utolsó óráról csengettek ki. Gondoltam még elmegyek, vásárolgatok egy kicsit. Ezzel el is telt az idő és besötétedett. Utálok sötétben hazamenni. Balszerencsémre a buszt is lekéstem. Előttem ment el. 
-Ilyen nincs!- siránkoztam magamnak.

Egy ideig még álltam a buszmegállóban. Már korom sötét volt. Az utcát megvilágító néhány lámpa bocsájtott ki némi fényt. Nehezen, de elindultam hazafelé. Kiértem a lakott területről.  A fülemben lévő fülhallgatóban, a zene üvöltött. Féltem. Mérhetetlenül féltem. Többször is hátrapillantottam. Rossz előérzett fogott el. Úgy éreztem, mintha valaki követne. Lehalkítottam a zenét. Hangok jöttek a hátam mögül. Lépéseimet megnyújtottam, már azon kaptam magam, hogy futok. A hangok még mindig kísértettek. Egyre közelebbről hallottam őket, majd alábbhagytak és végül teljesen megszűntek. Megálltam. Hátra akartam nézni, ám abban a pillanatban valaki az arcom elé nyomott egy zsebkendőt. A szaga fojtogatott, s éreztem, hogy lassacskán kiszáll belőlem minden erő.
Képszakadás*

NiChan szemszöge

-Könyörgöm NiChan! Már 11 óra van! Hol az istenbe lehet?-idegeskedett Seena.
-Hé! Nyugodj meg, felhívom. –kikerestem a számát, majd megnyomtam a hívás gombot. Kicsörgött, de nem vette fel. Megpróbáltam még egyszer, majd még egyszer, de semmi válasz.
Fél óra múlva megpróbáltam újra, de már ki volt kapcsolva. Az idegesség eluralkodott rajtam is.
-Na jó. Induljunk. - kapkodta Seena össze a cuccokat. A maszkot, a kardját és nyújtotta oda nekem az íjamat.
-Honnan veszed, hogy farkasok?- néztem rá, miközben kezembe vettem fegyverem.
-Higgy a megérzéseimben.-nézett rám komoly tekintettel.
**
Korom sötét volt. Talán az eddigi legsötétebb éjszaka. Az erdőt átjárta a farkas szag. Felfordul a gyomrom. Az íjat magam előtt tartva, készen a támadásra haladtam előre.
-Váljunk ketté. - ajánlotta Seena. Én csak bólintottam.- Vigyázz magadra NiChan!-tette kezét vállamra.
-Ne aggódj miattam! Most az a fontos, hogy Nanát megtaláljuk. Indulok.- majd az ellenkező irányba haladtam tovább.

Egyre beljebb kerültem a fák között. Hangokat halottam mindenhonnan, mancsok lépeteit a száraz avaron. Itt van. Megfordultam és kilőttem első nyilamat. De az nem talált, mert a farkas kitért az utamból, így a fába fúródott. Újabb farkasok jelentek meg. Kicsit megijedtem, mert általában nem ilyen létszámban támadnak. Most viszont 5 farkas állta utamat. Lefagytam. Utoljára, AZON a napon álltam szembe ennyivel. Akkor, mikor a bátyám meghalt. Megindultak felém. Futni kezdtem előlük, ám ők is utánam iramodtak. Lassítottam, majd újabb nyilat lőttem ki. Ezúttal sikeresen eltaláltam az egyiket. De nem nagy sebet ejtett rajta. Csupán a mozgása lett valamivel lassabb. Dögölj meg, hogy ilyen erős vagy. Sorozatosan lőttem a nyilaimat, sikertelenül. Már egyik sem talált. Teljes erőmmel futni kezdtem. Fogalmam sincs mióta futhattam. Lassítottam lépteimen. Semmiféle zajt nem hallottam. Kifújtam a levegőt. Leráztam őket. Nem sokon múlott. Ám akkor hirtelen, egy mögém ugrott és torka szakadtából vonyítani kezdett. Indulásra késztettem lábaimat, ám azok meg sem mozdultak. A mögöttem álló teljes erejéből rám ugrott. Nagy csattanással értem földet. Felkiáltottam, mert éles fájdalmat éreztem a jobb vállamban. Belém harapott a dög. Még mindig a földhöz nyomott. Mancsát torkomra helyezte, én pedig hiába próbáltam letolni magamról, nem sikerült. Kezdtem homályosan látni, majd minden elsötétült.

Seena szemszöge

Kicsivel később, miután kettéváltunk 6 farkassal találtam szembe magam. Meglepő volt, hogy ennyien vannak. De bíztam magamban. Erősnek éreztem magam. A farkasok egyre közeledtek. Először kettő rögtön rám is támadott. Időm sem volt kardjaimért nyúlnom. Puszta kézzel ütöttem ki őket, akik néhány méterrel előttem landoltak. Azonnal megfordultam. Egy harmadik, rám vicsorított. Ekkora dögöt még életemben nem láttam. Messze ő volt a legnagyobb mind közül. Előrántottam a kardokat, készen arra, hogy most leszúrom. A magasba emeltem a kezem. Ám abban a pillanatban a távolból, ismerős kiáltás ütötte meg a fülemet. NiChan! Fejemet a hang irányába fordítottam. Hatalmas hiba volt. A farkas kapott is az alkalmon. Én már csak a hideg avar érintését éreztem bőrömön, majd lehunytam szemeimet. 
Képszakadás*